Miben különbözik
az ÉletProgram tréning a többi életmód tréningektől és
tanfolyamoktól?
Az ÉletProgram tréning
egyedülálló módszere két nap alatt olyan szemléletváltást
eredményez, mely úgy okoz pozitív változásokat az életünkben, hogy
nincs szükség napi gyakorlatokra illetve egy új hitrendszer
követésére, elsajátítására.
Az ÉletProgram adta
lendüllet a halogatókból tettrekészt, az álmodozók és reménykedőkből
célirányost, a már eleve sikeresekből még elégedettebbet
teremt.
„Én csak azt tudom, hogy akik
eddig az életben megállták ismerőseim között rinyamentesen az
életet, egytől egyig Nálad végeztek. Rendszeresen fogom figyelni,
mikor mi lesz, és megyek. Mindenesetre azoknak, akik hozzám
hasonlóan bizonyos szinten vannak, népszerűsíteni fogom, mert a
Te tréningedről - ha eddig még nem hallottak volna róla - tudniuk
kell. Napsugaras szép napot kívánok! Csilla”
"A világbajnokság is
összejött.. a tréninged után:-) görcsök nélkül. ala "flow" Kati”
„Pont tegnap gondoltam erre.
Felettem lakó kis gyerek sokat sír, kiabál és stb. Eddig
bosszankodtam. majd tegnap elkezdtem megértéssel és szeretettel
gondolni rá. Utána béke és csend köszöntött rám. Hálás vagyok, hogy
megint felhívod rá a figyelmemet. Köszönöm. :-)) Éva”
„Bizonyára hálát kifejező
levelek ezreit tudhatja magáénak, nos,gyarapítom ezen névsor táborát
és köszönöm, hogy ezelőtt 20 évvel épp az Ön segítségével kaptam meg
egy jó munkát. Azt mondták:"Mmmm.. milyen hatásos és meggyőző
volt,...Öné az állás...."! További életútjához minden klassz
dolgot kívánok Önnek! Üdvözlettel és hálával Júlia
Eger”
Ha már voltál Darnel Programon,
akkor a varázs átjön az első
pillanattól. Ha még nem, akkor itt a
lehetőség, hogy megtapasztald az első, és
azóta is a a legmeghatározóbb magyar
személyiségfejlesztő trénert, amint
munkája lényegéről beszél. A DVD
élménye pozitív hatást eredményez
életed és kapcsolataid
minőségére!